2013. december 29., vasárnap

SAL de la broderuse - készen

Sziasztok!

Közel 5 hónapot pihent a fiókban ez a megkezdett munkám, és most,  a karácsonyi szünetben befejeztem.
32ct márványos szürke muranora dolgoztam, eredeti DMC színekkel, a mintaíven szereplő francia feliratokkal. Nekem így eredeti:)




Hímzős doboz tetejére szánom, de a formába öntés még kicsit várat magára.

Puszi,
Jucus/Judd25

2013. szeptember 28., szombat

WIP_4

A szabadság csodákra képes, ugye igaz?!:) Végre tudtam venni a fáradságot, hogy eltisztázzam az anyagom, mivel eddig mindennél fontosabb volt, hogy csak böködhessem az x-ecskéket. És tudtam egy kicsit haladni a "varrószobámmal". Nálam ez a 4. lépés:
Semmit nem változtattam rajta, így néz ki most egyben:

2013. szeptember 16., hétfő

Jelentem, a harmadánál tartok




Kis lazítás után nekiálltam. Sokat segített, hogy immár Jucus DMC-jével csinálom, így nem kellett harmadszor is nekiállnom a bal alsó dobozkának, a barna helyett a rózsaszínt cseréltem le, így már egész jó lett. Azért abbahagytam a dobozkát, így majd a legvégén eldöntöm, illik-e a többihez.

Haladtam, mint gőzhenger, csodálkoztam is, milyen jól alakul. A fotó óta már még előrébb vagyok, és az is kiderült, hogy egy szemmel "eltoltam" a mintát, a coudre (ölteni) felcsúszott eggyel. Persze, pont ehhez illesztettem a ruhácska keretét. Mivel bontani már nem akartam (többet), meg amúgy sem látszik, ezen felbuzdulva a felső középső keretet is "szintbe hoztam" a többinek a tetejével. Már csak arra vagyok kíváncsi, a végére mennyire fogok belekavarodni az eltolásokba...

2013. szeptember 7., szombat

A harmadik részem...

Sziasztok! Picit haladtam megint, már kereken egy hete vár, hogy megmutassam, csak mindig volt valami más tennivaló. Először is a haladásom:
Egyedül a bobina kontúrozásánál számoltam el az öltéseket, így felül is S lett az SM helyett. Ez az én hibám volt, de nincs kedvem bontani, amúgy meg így is tetszik. Egyébként mit jelöl az S ill. az SM? Másodszor meg pótoltam a ruci kontúrját, én leírás szerint csináltam:
És így néz ki most egyben:
Ahhoz még mindig lusta voltam, hogy leszabjam az anyagot és eltisztázzam, nekem ez esik mindig a legnehezebbemre. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele?

2013. augusztus 20., kedd

Az én második részem :)

Sziasztok! Mutatom, meddig jutottam máig:
Színt a kis fa-spulniknál változtattam, egyszínűre a 3 különböző helyett; és azok közül is a legsötétebbre, hogy látsszon a bézs anyagomon. Fejteni bizony én is fejtettem, elszámoltam a piros cérna-spulni magasságát először, ezt kellett javítanom. Tovább is haladtam egy picit, most így áll a hímzésem:
A gombocskánál nem hiányzott véletlen a mintáról a gombok-közepe-kék? Ezen még gondolkodom, maradjon-e fehér, majd meglátom még a balra eső rész kihímzésénél. Az a pillangós valami az egy tűtartó? Olyan régi fajta, amiben régen lehetett kapni a tűket? Bár én kis színes kosárra emlékszem, olyat lehetett régen nálunk kapni:o), csak aztán jöttek a műanyag dobozosak. Még mindig nagyon szeretem hímezni, bár több időm lenne rá! További jó munkát mindenkinek!

Én is elkezdtem...


Elkezdtem, de nem vagyok elégedett a színválasztásommal. A jobb alsó sarok kis virágos anyaga még oké lesz, de a mellette levő dobozkát sajnos le kellett bontanom, mert szörnyen messze lett egymástól a két színárnyalat. Nem baj, majd csak sikerül összeszedni a színeket.

Sajnos, most nem tudok tovább haladni vele, ugye, a héten lesz a Savaria Karnevál, meg egyre jönnek az utolsó pillanatos menyasszonyok, még kettőnek kell megoldani a gyöngyékszerét a hét végéig.

Az anyagválasztásról csak annyit, hogy fogalmam sincs milyen, az volt a zacskó tetejére írva: "Katának, Jucustól"... (Amilyen szerencsés vagyok, csak sóhajtanom kell, Jucus - Judd25 meg küldi a sóhajtás tárgyát. Köszi, Jucusom!)

:-)

2013. augusztus 14., szerda

Befejeztem

Hát hosszan tartott, de végre kész vagyok :)
Sok mindent megváltoztattam az eredeti mintán, színben is, mintában is.
Ilyen lett, több képet majd felteszek holnap a saját blogomra is.

2013. augusztus 9., péntek

Kész volnék

Kész vagyok, a blogomon több kép is látható. Itt
Köszönöm, hogy részt vehettem a SAL-ban és neked Csilla különösen köszönöm a nyomtatást!

2013. augusztus 8., csütörtök

SAL de la broderuse 1. része

Sziasztok!

Az első résszel elkészültem én is. Sok minden mást félre kellett tennem, de nem tudtam ellenállni ennek a szép mintának. A további részeket kicsit később kezdem majd hímezni, előtte van pár sorban álló:)
32ct vintage Murano-ra dolgozok eredeti DMC színekkel, a mintaív szerint:)
Sokáig gondolkodtam, milyen alapra is lenne szép ez a minta, és végül az Xszemesbolt kínálatából választottam egy szépet:)
Közeli
Amint tudok, jövök a folytatással:)
Puszi,
Jucus/judd25

2013. augusztus 5., hétfő

Az én első részem

Végre én is itt vagyok az első részemmel, bár látom, milyen gyönyörűséges végeredmények is vannak már. Végül is egy bézs Zweigart hímzővászon mellett döntöttem a fehér helyett. DMC-ről Venus-ra váltogatva is nagyon kellemesek a színei, egyet azért lecseréltem én is: a ruha fehérjét egy ragyogó fehérre, hogy látsszon a krém színű anyagon.
Bár elolvastam minden bejegyzéseteket, ne haragudjatok, nem volt időm reagálni, olyan pörgősen ment ez a SAL :o) Így, a segítségetekkel könnyebb volt...észrevenni a hibákat, köszönet érte Csillának...és dönteni, milyen keretet szeretnék. Végül maradtam a rajz szerinti x-es és kontúrvonalas keretnél. Imádnivaló hímezni, már ötletem is van egy követező vintage projektre (mondja a legutolsó :o) Azt hiszem, felfelé fogok "terjeszkedni". Próbálok a blogomon még tagokat toborozni, annyira szép ez a minta, hogy jó lenne még több variációját látni. További kellemes hímzést!

2013. augusztus 2., péntek

Bekeményítettem!

Bizony, mert az én anyagom olyan, olyan, olyan hát keményítettlen volt, így nyeklett-nyaklott. Talán így könnyebb lesz dolgoznom vele.
És amúgy is, készülök a harcra a varrógéppel, mert hogy mi nemigen vagyunk barátok, pedig igyekszem. 

A cérna kivitelezéséért ezer hála és köszönet, eszembe sem jutott volna keresztben becsíkozni egy szállal, annyira tetszik még mindig így! :)


A Zuramnak is nagyon tetszik, hát még nekem! Remélem még sokszor fogom kivarrva látni!

Hát, íme az enyém:




A fait man feliratnál az i betűk kisebbek lettek egy szemmel, de már nem bontottam vissza, ennyi belefér.

5-6-7-8-mosva, vasalva



Elkészültem hát... A végső formába öntés hamarosan látható lesz a blogomon. 
Judit neked köszönöm a meghívást.
Jucus, Csilla nektek a nyomtatást és a postázást köszönöm.
Judit édesanyja Judit neked köszönöm a kedvességed és a nyugalmas lila hímzés látványát.
Továbbra is figyelem hogyan alakul a kézimunkátok szorgos kezeitek nyomán.
szeretettel: Emőke

2013. július 31., szerda

5-6.



2, 4, 5, 6 Összevissza

Én elég összevissza csinálom a mintákat, mert van, amit még nem találtam ki, hogy pontosan hogy nézzen ki, azzal még várok.
A bal oldalon lévő bobina a kedvencem, és benne lévő a tű.
A színeket megint variáltam.

2013. július 28., vasárnap

2-3-4

Mára elkészültem az egész jobboldallal, sok helyen eltértem az eredeti mintától, ez jól látható:




Együtt: 



2013. július 27., szombat

Az első rész befejezve

Kész vagyok az első résszel, és még egy kicsit többel is.
Mivel az anyagom halványlila színű lett ( 32 ct-os Hubert), úgy gondoltam a piros színeket lecserélem szintén lilára, így lett a ruha öve és a pöttyök lila színű. A kerethez végül megcsináltam azt a pár keresztszemet és a ruhát én is körbekontúroztam.

Azért folytattam a felső résszel, mert számomra az volt a legközelebb a már kész mintához, ez esett kézre.
A piros színt annyira nem szeretem, ezért a az első spulnit megváltoztattam lila színűre.

 


2013. július 26., péntek

1. rész készen

Én is jöttem mutatni, hogy az első részt megcsináltam. Némileg változtattam rajta, a kósza X-eket lehagytam én is, de a keret színét megváltoztattam, illetve a ruha kontúrjait meghosszabbítottam. Szerintem a mintának ez a legérdekesebb része. :)

2013. július 25., csütörtök

1.

Elkészültem a mintánk legelső részletével. 28 ct-os vászonra hímzem, a színe a vaj és a vanília között van félúton.
A mintám amit kaptam ugyan hiányos, a ruha keretrészénél hiányoznak az xszemek, így én is kihagytam, mert így lesz igazán könnyed, légies.




Ma megbeszéltük Judittal, hogy nincs értelme a megkötéseknek. Mindannyiunknak más az időbeosztása, más iramban haladunk. 
Így már el is kezdtem a jobb alsó sarokban a kis gombostű-skatulyát...

2013. július 24., szerda

Készen is lettem!

A minta hímeztette magát, megint, a pöttyeit imádtam, a keretet pedig először 10 szemmel felfele elszámoltam. Azt annyira nem imádtam... :D Nagyon tetszik még mindig!

Nem akartam a legnagyobb melegben ezzel szöszölni, nehogy ne olyan legyen, amilyennek szeretném.

Igyekeztem többféle fénynél és többféleképpen fényképezni, ennek eredményeképpen kaptam négyféle képet és egyik sem adja vissza jól a színeit. :)



És megint egy hibát találtam a mintaíven, lemaradt az alsó részen a második kósza x a jobb oldalon, pótoltam az anyagomon és be is karikáztam melyik a hiányzó:




2013. július 22., hétfő

Üdvözlés

Sziasztok!


A mai nappal hivatalosan is kezdetét veszi a Merciere Vintage SAL.
Ezt a mintát fogjuk kihímezni közösen.

Come and join us making "Merciere Vintage" SAL.
You choose your chart, fabric and threads.
This is a no pressure SAL! Stitch at your own pace but please keep us updated on you progress.

Happy stitching!